88-as Különvonat képeivel díszített egyedi bélyegek
A 88-as számú vasútvonal Mezőcsát, Igrici és Hejőszalonta településeket kapcsolja össze Hejőkeresztúron és Nyélkádházán át Miskolccal, és az országos vasúti vérkeringéssel. Az egykor ígéretes pályán fejlődő vonal a rendszerváltozás utáni közlekedéspolitikai sajátosságokat megsínylette, míg 2007. március 4-étől megszűnt rajta a személyforgalom. A vonalat három évre fel is hagyták, ám az áruforgalmi igények révén 2010-ben újra vonatok kezdték koptatni a sínszálait.
2016. novemberében lett 110 éves a vonal, amelyet egykor Tiszacsegéig szerettek volna továbbépíteni, de az I. világháború után a Poroszlóig való továbbvezetés ötlete is felmerült. Az ősz egyik legszebb napján, az év októberének végén a 375,660 Alapítvány adománygyűjtő különvonatot szervezett a vonalra, amelyet a miskolci fűtőházi tartalék 438 038 pályaszámú Kisdácsia továbbított, és kettő Bhv kocsiból állt.
A járat nagy kihasználtsággal közlekedett végig a vonalon, ahol számos látványos fotómegállással szerzett örök emléket a résztvevők számára. Bélyegeinken néhány ilyen pillanatot örökítünk meg. Ezek sajnos már megismételhetetlenek, mivel a 438 038-as mozdony alig másfél évvel a vonat közlekedése után selejtezésre került.
A különleges bélyegképek az alföldi fekvése ellenére vadregényes helyekben gazdag, jobb sorsra érdemes 88-as vonal néhány autentikus helyszínét idézi fel.

Kezdje el begépelni, amit keres és nyomja meg az Enter-t...

Kosár

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó hozzájárul a sütik használatához.

Bezárás