438 038 Hejőbába-Hejőpapi mrh.-n
1 készleten
2.000 Ft
2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot az azóta már selejtezett 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta. A képen az egykor három vágánnyal, felvételi épülettel és szolgálati lakással is rendelkező Hejőbába-Hejőpapi megállórakodóhelyre érkezik a vonat.
1 készleten
Kívánságlistához ad2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot a 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta, amely Miskolc Rendező fűtőházi tartaléka, vagyis csak akkor indítják be, ha már nagyon nincsen más mozdony kéznél. Vonalon évek óta nem járt, de kiválóan teljesítette a feladatát a vonatunk élén, köszönhetően a miskolci szakemberek odaadó munkájának.
Erről az eseményről több bélyeget is készítettünk: ezek egyikén az egykor három vágánnyal, felvételi épülettel és szolgálati lakással is rendelkező Hejőbába-Hejőpapi egykori állomásán, illetve megállórakodóhelyén tartózkodik a vonat.
A megállórakodóhelyen a közeli kavicsbányákból a 2010-es évtized első felében rendszeresen indultak sódervonatok, amelyeket miskolci dízelmozdonyok mozgattak, és két részletben történt rakodásuk. A háttérben az egyik ilyen sóderdomb látható, de a vonatokat két oldalról is rakodták. A két használaton kívüli vágány a sóder alatt még megtalálható.
Mivel a mozdonyt alig két évvel később selejtezték, sajnos ez a kép már biztosan megismételhetetlen.
Hasonló termékek
-
Dübörög az 520,075 Ábrók Miklós képén
2.000 FtÁbrók Miklós grafikus művész a német eredetű, Hatvanban kiállított 520,075 gőzmozdony, becenevén Bumbardó aktív korszakát idézte fel különleges megjelenésű akvarelljén, amely ennek a bélyegnek az alapja. A vasúti témákat elképesztően reális módon ábrázolni képes művész ezzel a munkájával hozzájárult a rendkívül leromlott állapotú hatvani gőzmozdony külső javításához is.
-
375,660 gőzös Ábrók Miklós képén
2.000 FtÁbrók Miklós művész úr a 375,660 Hajdúszoboszlóról való elszállítása óta nyomon követi a mozdonyunk sorsát, és több remek akvarellen örökítette meg a jármű történetének pillanatait. Dinamizmus, lendület testesül meg a képen, amely állítólag a művész úr kedves feleségének egyik kedvenc alkotása.
-
Száll a 424-es! Isaszegen át
2.000 FtSokak nagy kedvence, az elinduláskori robaja nyomán Bivaly fantázianévvel illetett, magyar tervezésű és gyártású erőgép, a 424-es egy működő példánya, a 424,247 rendszeresen továbbít különvonatokat. Birincsik József felvételén a 2014-es szezon legelső vonata még az év elején, a téli havas Isaszeg állomáson át száguld Gödöllő irányába. A bélyegen jól látszik a gép magas hosszkazánja okán kis méretű, tömzsi kéménye, a kellemesen magasan elhelyezkedő vezetőállása, a légterelő lemezeinek finom íve, illetve a gép hatalmassága. Az akkor még pakura tüzelésű gép kevésbé füstöl, mint széntüzelésű társai, de kéménye fölött érzékelhető a kibocsátott hő. Ereje, megbízhatósága és gazdaságossága okán a magyar gőzmozdonygyártás legsikeresebb termékét tisztelhetjük ebben a típusban, amely a legnagyobb rajongótáborral is rendelkezik.
-
110. évfordulós különvonat Mezőcsáton
2.000 Ft2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot a 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta, amely a képen immáron visszaindulásra készen várakozik Miskolc felé nézve.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.