Mezőcsáti különvonat Kisdácsiával
4 készleten
2.000 Ft
2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot a 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta, amely Miskolc Rendező fűtőházi tartaléka volt. Vonalon évek óta nem járt, de kiválóan teljesítette a feladatát a vonatunk élén, köszönhetően a miskolci szakemberek odaadó munkájának. A képen a Hejő-csatorna áteresze felé halad a vonal egyik hangulatos ívében a különvonat, amely két darab Bhv kocsiból állt, és kellemes színt vitt a jobb sorsra érdemes vonal életébe. Erről az eseményről több bélyeget is készítettünk: ezek egyikén épp Hejőbába-Hejőpapi egykori állomásán, illetve megállórakodóhelyén tartózkodik a vonat.
4 készleten
Kívánságlistához ad2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot a 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta, amely akkor Miskolc Rendező fűtőházi tartaléka volt, vagyis csak akkor indították be, ha már nagyon nincsen más mozdony kéznél. Vonalon évek óta nem járt, de kiválóan teljesítette a feladatát a vonatunk élén, köszönhetően a miskolci szakemberek odaadó munkájának.
A képen a Hejő-csatorna áteresze felé halad a vonal egyik hangulatos ívében a különvonat, amely két darab Bhv kocsiból állt, és kellemes színt vitt a jobb sorsra érdemes vonal életébe.
A fénykép sajnos megismételhetetlen, mert a mozdonyt alig két évvel később selejtezték, így többé már nem továbbít vonatot. A résztvevők azonban sokáig emlegették a különvonat jelentette élményt, amelyet Mezőcsát város lakói közül is sokan nagy érdeklődéssel és örömmel fogadtak.
Hasonló termékek
-
Száll a 424-es! Isaszegen át
2.000 FtSokak nagy kedvence, az elinduláskori robaja nyomán Bivaly fantázianévvel illetett, magyar tervezésű és gyártású erőgép, a 424-es egy működő példánya, a 424,247 rendszeresen továbbít különvonatokat. Birincsik József felvételén a 2014-es szezon legelső vonata még az év elején, a téli havas Isaszeg állomáson át száguld Gödöllő irányába. A bélyegen jól látszik a gép magas hosszkazánja okán kis méretű, tömzsi kéménye, a kellemesen magasan elhelyezkedő vezetőállása, a légterelő lemezeinek finom íve, illetve a gép hatalmassága. Az akkor még pakura tüzelésű gép kevésbé füstöl, mint széntüzelésű társai, de kéménye fölött érzékelhető a kibocsátott hő. Ereje, megbízhatósága és gazdaságossága okán a magyar gőzmozdonygyártás legsikeresebb termékét tisztelhetjük ebben a típusban, amely a legnagyobb rajongótáborral is rendelkezik.
-
411,264 Truman Kisterenyén
2.000 Ft2017-ben a Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Egyesület egy hatvani ikont, a rendkívül leromlott állapotú 411,264 pályaszámú Truman mozdonyt kezdte el külsőleg felújítani, hogy a gép kiállításra alkalmas állapotba kerüljön. E munkát támogatta Ábrók Miklós művész úr ezzel a kiváló akvarellel, amely bélyegként is nagy népszerűségnek örvend, s vásárlásából 500 forint bevétel az Egyesület tevékenységét támogatja.
-
Az Ózdi Kohászati Üzemek emlékezete
2.000 FtA természetet kedvelő Ábrók Miklós művész úr számára igazi újdonságot jelentett ennek a komor ipar környezetnek az ábrázolása, de ecsetvonásain tetten érhető az a fajta aprólékos odafigyelés, amellyel akár egy fenyőfát vagy állatot életre kelt. A mű különlegessége még a Zetor, vagyis a MÁV M31-es típusú, iparvasúti számozással A23 sorozatú mozdonya, amely mind bélyegen, mind akvarellen ritka szereplő.
-
A megújult 520,075 befűtve (2016.)
2.000 FtValójában persze nem volt befűtve a gép: az ünnepélyes átadáson tüzet raktunk a füstszekrényben, hogy a gép látványosabb, élettel telibb legyen. Az 520,075 elhanyagolt állapotban állt 20 évig Hatvanban, mígnem az MVJM Egyesület szervezésében önkéntesek hozták rendbe: sok hiányosság pótlásra került, a gép pedig ragyogó fekete festést kapott. Vezetőállása megújult, lámpái visszakerültek, új pályaszám táblái újra azonosíthatóvá teszik.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.