Csúcsforgalom Mónosbélen 2014-ben
2 készleten
2.000 Ft
A MÁV 80-as számú vasútvonalának bal vágányát 2014-ben egy szakaszon felújították. A hosszúsíneket tárolás céljából többfelé helyezték el, általában a vágánytengelyen belül, mivel oda egyszerű rakodni, illetve onnan egyszerű felvenni. Ennek keretében a Kárpát Vasút dán eredetű Nohabja, a Ketty névre hallgató 459 021 sínszállító vonattal közelítette meg Mónosbélt. Ezt a szinte megismételhetetlen pillanatot örökíti meg a bélyegívünk.
2 készleten
Kívánságlistához adA MÁV 80-as számú vasútvonalának bal vágányát 2014-ben egy szakaszon felújították. A hosszúsíneket tárolás céljából többfelé helyezték el, általában a vágánytengelyen belül, mivel oda egyszerű rakodni, illetve onnan egyszerű felvenni. Ennek keretében a Kárpát Vasút dán eredetű Nohabja, a Ketty névre hallgató 459 021 sínszállító vonattal közelítette meg Mónosbélt. Igen ám, de a hosszúsínek nem viselik jól a hajlítást, pláne kétfelé, és a 87-es vonal ív viszonyai kifogtak a síkvidékre alkotott, a magyar Nohabokkal ellentétben csak négy hajtott tengellyel rendelkező Nohabon. Hogy a 87-es vonal forgalma folytatódhasson, Eger-Felnémetről az ott dolgozó Szergej sietett fel, hogy megtolja az ívekbe befeszült szerelvényt, élén a Nohabbal. A művelet sikeres volt: komoly csikorgás után végül elindult a menet, így Mónosbél állomáson egyszerre kettő, a vonalon már igazán ritkának számító dízelmozdony is jelen volt. Ezt a szinte megismételhetetlen pillanatot örökíti meg a bélyegívünk.
Hasonló termékek
-
Különvonat a 88-as vonalon 2016-ban
2.000 Ft2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot a 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta. A képen a Hejőszalonta és Hejőkeresztúr között, az M30-as autópálya tövében lévő tó mellett sütkérezik a napfényben a különvonat – ez a helyszín egy meglepetés megállás volt visszafelé, amelynek létrejöttét az egyik vasútbarát villámgyors tájrendezése tette lehetővé – a környéken burjánzó akácost némileg visszavágva biztosította, hogy a vonat teljes terjedelmében látszódjon az autópálya töltéséről fotózva.
-
438 038 Hejőbába-Hejőpapi mrh.-n
2.000 Ft2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot az azóta már selejtezett 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta. A képen az egykor három vágánnyal, felvételi épülettel és szolgálati lakással is rendelkező Hejőbába-Hejőpapi megállórakodóhelyre érkezik a vonat.
-
375,660 vidéki tájban (Ábrók Miklós)
2.000 FtÁbrók Miklós grafikusművész egy holland utazó rendkívül ritka fényképe nyomán örökítette meg akvarelljén a 375,660 pályaszámú egri gőzmozdonyt, amint autentikus hazai vidéki tájon várakozik. A festő tökéletes részletességgel ábrázolta a gőzmozdonyt, amelynek szinte megelevenedik a füstje. A művésznek azonban kedvelt témái a természet elemei is, így a gumikerekes szekér előtt álló lovak és a képbe besétáló csirke is hozzájárul a fénykép megelevenedéséhez a papíron. A kép színvilága jól felidézi a kora tavaszi – késő téli hangulatot, amelyben a forrás fotó is készült.
-
Mezőcsáti különvonat Nemesbikk közelében
2.000 Ft2016-ban a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány egy emlékezetes különvonatot szervezett a személyforgalom nélküli 88-as számú vasútvonalra, a mezőcsáti vicinálisra. A vonatot a 438 038 pályaszámú Kisdácsia vontatta. A képen az egykori Nemesbikk megállóhely közelében jár a vonat. A megállóhely megszűnése után évtizedekkel itt nyíltvonali rakodó létesült, nem sokkal messzebb pedig az M3-as autópálya halad át a vonal fölött.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.